Címke: kazincbarcika

Toronyai Miklós: Szeretnénk a jó sorozatunkat tovább vinni

Szombaton 17 órától hazai pályán, a Don Bosco Sportközpontban fogadja soron következő extraligás ellenfelét, a Dág KSE csapatát a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika. A mérkőzés alatt a „Segíts, hogy boldog legyek” alapítvány részére gyűjtünk adományokat.

Continue reading „Toronyai Miklós: Szeretnénk a jó sorozatunkat tovább vinni”

Utánpótlás: megkezdődtek a középszakasz küzdelmei

A középszakasz első fodulóira került sor múlthétvégén, ahol fiú U13-as csapatunk bemutatkozhatott az elsőosztályban. Az U17-es lányok lelkes játékkal igyekezetek megküzdeni a pontokért, míg ebben a korosztályban szereplő fiú csapatunk szettveszteség nélkül zárta a hétvégét. Continue reading „Utánpótlás: megkezdődtek a középszakasz küzdelmei”

Utánpótlás: kiváló Vegyész-sikerek hétvégéje

Két minis érdekeltsége volt a Vegyésznek a hétvégén. Leány csapatunk az építkezés elején jár, de már ők is két szettgyőzelemnek örülhettek. Mellettük pedig a hétvége nagy sikerét a fiúk érték el megnyerve az osztályozó tornájukat. Leány U15-ös csapatunk pedig tovább erősítettte büszkeségünket, hiszen minden mérkőzésüket szettveszteség nélkül nyerték meg, ezzel pedig tabella elsőként térhettek haza.
Continue reading „Utánpótlás: kiváló Vegyész-sikerek hétvégéje”

Egyenlő felek csatájára készül a Vegyész

Vasárnap 16 órától a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a Kecskeméti RC otthonába utazik az extraliga tizedik fordulójában. A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti, melyet érdemes lesz követni, hiszen ahogy Toronyai Miklós is elmondta, kiélezett párharcra van kilátás. Continue reading „Egyenlő felek csatájára készül a Vegyész”

Utánpótlás: elkerülték az osztályozót az U20-as fiúk

Mindkét U20-as fiú csapatunk elegendő győzelmet zsebelt be az alapszakaszban ahhoz, hogy a negyedik fordulót követően elmondhassa, elkerülték az osztályozót. Így tovább küzdhet a Vegyész RC Kazincbarcika az első, valamint a Vegyész RC Kazincbarcika-Tiszaújváros a második osztályban az év végi pozíciókért.
Continue reading „Utánpótlás: elkerülték az osztályozót az U20-as fiúk”