Visszavágott a Presovnak, és tornagyőztes lett a Vegyész

A felkészülési időszak utolsó tornáján vett részt pénteken a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika csapata, ahol a Pénzügyőr SE mellett, a szlovák VK MIRAD UNIPO Presov ellen csaptak össze a borsodi fiatalok.

Hamarosan a végéhez ér Toronyai Miklós csapata a felkészülési időszaknak, így már egyre biztosabban körvonalazódik az edzői stáb számára, hogy a pályán kire, milyen szerep hárul a szezon során. Erre tökéletes alkalmat biztosított a pénteki torna, ahol megmutatta a Vegyész csapata, hogy igen is vissza tud vágni szlovák ellenfelének, és felmérje saját erejét egy honi riválissal szemben is. A remek második mérkőzés eredményeként pedig 4 ponttal, ezúttal a nap legjobbjaként térhetett haza Kiss Máté, és a csapat.

„Gratulálok a tornagyőzelemhez a srácoknak” – kezdte elégedetten beszámolóját Toronyai. „Nyilván nagy kontraszt volt a két mérkőzés között. A Pénzügyőr ellen nem a „rendes” felállásban álltunk fel, de azt hiszem, hogy ez a két csere nem zavarhat meg minket ennyire. Fejben nem voltak a pályán a játékosok, ami megmutatkozott a statisztikában is, és a játékos monitorozásban is. Majd fordult a világ, jött egy tündér és a varázspálcájával megsuhintotta a fiúkat” – tette hozzá viccesen a tréner.

„Bár semmi extrát nem nyújtottunk, mégis feljavult a játékunk. Nyitásban és ütés-támadásban erősebbek lettünk, ehhez pedig az is kellett, hogy jobb volt a labda elosztás. A Presovot évek óta nem sikerült megvernie a Vegyésznek, ami nekünk, tegnap végre sikerült. Nagyon örülök a győzelemnek, és ezt, a szlovákok ellen nyújtott játékot kell a játékosaimnak alapnak tekintenie. Ezen kell tovább javítani, és minél többet dolgozni azon, hogy ne 6-7 emberes csapat legyünk, hanem mindenkire ugyanúgy lehessen számítani. Most már érezhetően csökkenni fog az edzőtermi terhelés, amit ezen a héten már el is kezdtünk, és ennek hatása látszódott is a második mérkőzésen a srácokon. Mind nyitásban, és fogadásban is már több kommunikáció volt, de ezen még tovább kell dolgoznunk. Emellett a minőségi labdás edzésekre fogunk még további hangsúlyt fektetni, és ezeket kell majd minél magasabb szintre emelnünk, hogy a kitűzött céljainkat el tudjuk érni” – zárta összefoglalóját vezetőedzőnk.

Felkészülési mérkőzés:
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr SE 2-3 (21,-20, 23, -24, -11)
Vegyész:
Óhidi 2, Garan 8, Miklósi-Sikes 21, Pozzobon 16, Péter M. 11, Cziczlavicz 7. Csere: Kiss (liberó), Nikolov, Péter B.

GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – VK MIRAD UNIPO Prešov 3-0 (16, 21, 18)
Vegyész: Nikolov 3, Garan 2, Miklósi-Sikes 11, Pozzobon 8, Péter B. 7, Cziczlavicz 11. Csere: Kiss (liberó), Óhidi.

Az extraligás bajnokságot október 4-én kezdi meg a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika, a MEAFC-Peka Bau otthonában, 19 órától.

(kiemelt képünk a találkozóról; Kocsis Alíz/VRCK)