A minis fiúk két győzelemmel hálálták meg a segítséget helyettes vezetőedzőjüknek. Az U17-es lányok egy fontos sikerrel tudtak egy maratonira nyúlt napot zárni, míg ezen korosztályban szereplő fiú csapatunk mély gödörbe rántotta saját magát a hétvégi fordulóban.
A Vegyész RC Kazincbarcika fiú mini csapata helyettes vezetőedzőt kapott a debreceni tornára Bene Anett személyében. Nemcsak neki, de a kilátogató szülőknek is megmutatták a srácok, hogy komoly erőt képviselnek a bajnokságban. A szép hétvégi eredmény pedig egészen a második helyig emelte a Vegyészt a tabellán.
„Az első mérkőzést a miskolciak ellen könnyedén nyertük” – kezdte beszámolóját Bene Anett. „A jól helyezett nyitásainknak köszönhetően tudtuk legyőzni ellenfelünket. A nap második mérkőzésén továbbra is nagyon jó összhangban, és higgadtan játszottak a srácok. A mélypontokon is túl tudtak lendülni, és nem hagyták, hogy az ellenfél kizökkentse őket a játékukból, ennek pedig egy újabb szép győzelem lett az eredménye. Köszönöm ezt a hétvégét a játékosoknak és a kilátogató szülőknek is, hogy a helyszínen biztatták a csapatot” – zárta büszkén és elégedetten az összefoglalóját a helyettes vezetőedző.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Dunszt Ferenc Fiú U13 OMB II. osztály, Kelet, alapszakasz, 2. forduló, Debrecen
MEAFC-Bársony – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-12, -10, -15)
Vegyész RC Kazincbarcika – DEAC 2-1 (-23, 11, 17)
Vegyész RC Kazincbarcika: Kmoch Zoltán Emil, Nahaj Zalán, Beraxa Gergő, Volenszki Áron, Bandula Márk Krisztián, Diczházi Levente, Prohászka Attila Péter, Csabai Martin, Nagy Nimród, Hekkel Tamás Nimród, Tresza Róbert Zente.
Leány U17-es csapatunk két fordulót követően új csoportba került, mely a KELET-G elnevezést kapta. Ellenfeleik a Jászsági Röplabda Akadémia, az Újfehértói Sportklub WILDCATS, valamint az SBTC, Salgótarjánról. A két fordulós lebonyolításban így három mérkőzést kell egy nap alatt lejátszania a Vegyésznek. Bár az első fordulós torna vereséggel indult Hemmertné Németh Annamária csapata számára, de a nap végére összeért a lányok játéka, és végül a tornarendező ellen egy magabiztos győzelemmel térhettek haza.
„Az első meccsen a vereség ellenére nem volt rossz a játékunk, így emelt fővel távozhattunk a pályáról”- kezdte értékelését a tréner. „A következő összecsapáson viszont már nem tudtunk egy csapatként működni, erre pedig sajnos rá is ment a mérkőzés.” A problémát sikerült gyorsan orvosolnia Vegyésznek, így az utolsó, Salgótarján elleni mérkőzésre más mentalitásban álltak pályára a lányok.”A nap zárásaként végül minden a helyére került, és stabil játékkal, egy 3-0-ás sikerrel zártuk a fordulót” – így összegezte a tornát Hemmertné.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szalayné Sebők Éva Leány U17 OB III. osztály, KELET-G, alapszakasz, 3. forduló, Salgótarján
ÚSK WILDCATS – Vegyész RC Kazincbarcika 3-0 (19, 20, 16)
Vegyész RC Kazincbarcika – JRA 0-3 (-13, -14, -20)
SBTC – Vegyész RC Kazincbarcika 0-3 (-16, -21, -24)
Vegyész RC Kazincbarcika: Kormos Boglárka, Pozsgai réka, Erdős Tímea, Várnagy Viola Éva, Bárdos Maja, Tóth Laura Dóra, Kopasz Lili, Tiszlavic Bianka, Timár Ágnes, Béres Eszter, Áll Anna, Polyák Lilla, Dankó Dalma.
A második fordulós remek eredményeket követően bizhattunk egy újabb szép hétvégében az U17-es fiúknál, ám ezúttal a csapat lelkesedése a pálya helyett a kisbuszban maradt. Szikszai Marcell vezetőedző nem győzte csalódottságát kifejezni a tornát követően, és csak remélni tudja, hogy ebből a mély gödörből hamarosan ki tudja rángatni a srácokat.
„Egy tartalékos játékosokkal felálló UNI Győr-SZESE ellen kaptunk ki, akik ellen a papírforma szerint simán nyernünk kellett volna”- kezdte csalódottan értékelését Szikszai. „Jóformán az ellenfélnek semmit sem kellett csinálnia, ugyanis ahogy a sportban szokás mondani, megvertük saját magunkat. Úgy látszott, mintha a Győrrel egy csapatban játszottunk volna, olyan könnyedén adtuk át a pontjainkat”.
A fővárosi, PSE elleni mérkőzést jól indították a borsodi srácok. „Sajnos az első játszmáig tartott a lendület, majd ismételten visszatértünk ahhoz a játékhoz, ami egész nap jellemezte a csapatunkat. Ezen a szinten megengedhetetlen ez a fajta hozzáállás és produktivitás” – tette hozzá a tréner. „A saját, de még az ellenfél szurkolói is csalódottságukat fejezték ki, hiszen ők is tudják, ez a csapat többre képes, és minden csak hozzállás kérdése”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Buzek László Fiú U17 OB II. osztály, alapszakasz, 3. forduló, Budapest
UNI Győr SZESE – Vegyész RC Kazincbarcika 3-1 (-19, 25, 21, 21)
Vegyész RC Kazincbarcika – PSE Fehér 0-3 (-20, -17, -9)
Vegyész RC Kazincbarcika: Dobóczi Bence Krisztofer, Sándor Gábor Gyula, Lukács Dániel, Deák Levente, Komló Márk, Lipták Botond, Dankó Ádám, Zámborszky Ákos, Csordás Tamás, Hegyaljai Tamás.
(kiemelt kép: Kocsis Alíz, VRCK)