A szezon elején az első hatba való kerülést tűzte ki célul Toronyai Miklós, míg a klubvezetés részéről az volt a legfontosabb, hogy a mindössze 21 éves átlagéletkorú együttes játékosai folyamatosan fejlődjenek. A GreenPlan-VRCK a bajnokságban az ötödik, a Magyar Kupában a második helyet szerezte meg. A szezonról beszélgettünk vezetőedzőnkkel.

vrck.hu: Mikor érezted azt, hogy van esély bejutni a négy közé az Extraligában?
Toronyai Miklós: Amikor a bajnokság elején sikerült legyőzni a Pénzügyőrt idegenben. Ugye akkor még egy jóval erősebb kerettel rendelkeztek a fővárosiak, és annak a sikernek volt visszhangja. Persze, sokat segített a bizakodásban Jan Jirásek érkezése is, mert egy jó képességekkel megáldott játékost sikerült szerződtetnünk, csak hát fiatal, akinek korábban nem volt még komoly tapasztalata a felnőttek között. Sajnálom, hogy végül a legrosszabbkor jött a hullámvölgy, így a bajnokságban kicsúsztunk a négyből. Azonban a srácokra nem lehet panaszom, le a kalappal előttük, mert iszonyatosan jól dolgoztak. Amikor nem ment a játék, mint például a MAFC ellen a rájátszásban, az akarat akkor is megvolt. Emiatt nem is tudok rájuk haragudni, örülök, hogy minden meccsen felszántották a pályát.

Csalódásként éled meg a bajnoki ötödik helyet?
Van egy kis hiányérzet bennem, mert volt esélyünk a négy közé kerülni, de csalódásnak nem nevezném. Összességében egy jó szezont zártunk, és még most is azt mondom, képes lett volna a csapat bejutni az elődöntőbe, ha a hullámvölgyet jobban, hamarabb kezeljük. A DEAC nagy esélyes volt a bronzéremre, de a MAFC még őket is legyőzte négy mérkőzésen. Így, hogy már aludtunk rá nem is keveset, és higgadtan tudok értékelni, azt gondolom, boldogok lehetünk a szezonunkat illetően. A várt eredményt elértük, a kupában túl is szárnyaltuk, és van öt-hat játékosunk a magyar válogatott bő keretében, ami mutatja, van potenciál a srácokban. Ráadásul, a kupában csak egy hajszál választott el minket az aranyéremtől, ott bőven elvárások felett teljesített ez a fiatal társaság. A bajnokságban lecsúsztunk az elődöntőről, de a kis rájátszást az ötödik helyért magabiztosan hoztuk.

A Magyar Kupa-menetelésben mennyire volt döntő szerepe a szerencsének?
A sportban mindig kell a szerencse. Az egy szinten lévő csapatoknál az aznapi forma döntő lehet. Ez egy kicsit szerencsefaktor is lehet, hogy aznap kinek jön ki jobban a lépés, hogyan pattan a labda egy-egy fontos szituációban. Szóval ezt lehet szerencsének hívni, de azt, hogy egy csapat kétszer-háromszor is ugyanolyan szituációból jól jön ki, már nem csak a szerencsén múlik, meg is kell ragadni a lehetőséget. A Dág ellen például úgy nyertünk a kupában, hogy a bajnokin kikaptunk tőlük Esztergomban. A kupameccset viszont Dágon, egy kis teremben játszottuk, mégis simán győztünk. Aztán jöttek a nagyobb falatok. A DEAC idegenben simán vert bennünket a nyolc között, majd úgy jöttek hozzánk, hogy a kezdő feladójuk nem tudta vállalni a játékot. Hirtelen nekünk állt a zászló, de jól kellett játszanunk három szettben, és még ott volt az aranyjátszma is. A feladójuk kiesésének semmi köze nem volt az agresszív nyitásaikhoz, és azért utána szükségfeladóval is nyertek bajnokikat. Ez szerencse volt, hogy kiesett tőlük egy rutinos láncszem, de nekünk meg kellett tudnunk lovagolni a lehetőséget. Az előző négy kupakiírás győztese, a Pénzügyőr tavaly nem számított nagy esélyesnek a döntőben, mégis legyőzte a Kaposvárt.  Mi legyőztük az elődöntő első meccsén a budapestieket, majd a visszavágón a három rutinos játékosuk mellett a fiataljaik is extrákat hoztak, nyertek. De jött az aranyfelvonás. Elúszhatott volna az a rövidített játszma, de elviseltük a nyomást. Levertek minket három szettben, oké, de már a harmadik felvonásban mondtam a srácoknak, hogy ne agyaljanak, csak lőjék be a pályát, játsszanak nyugodtan, és készüljenek az aranyszettre. Ott tudtunk újítani, higgadtan, pontosan játszottunk, amivel a PSE fölé tudtunk kerekedni.”

A márciusi DRK Magyar Kupa-döntő harmadik szettjében is ezt kérted a játékosoktól, hogy legyenek nyugodtak?
Én néztem a női döntőt, ugye az egy nappal előttünk volt. Láttam, milyen remek volt a hangulat a csarnokban, átjött az érzés a televízión is, fantasztikus volt a körítés, tényleg röplabdaünnep volt az a hétvége. A mi játékosaink ilyen szituációban még nem igazán voltak, talán van egy-két kivétel. Az első szett erről szólt, megszokni mindent, míg a másodikat a Kaposvár abszolút dominálta. Kértem a fiúkat, játsszuk a mi játékunkat, és használjuk végre a magas blokkokat, ne akarjuk a labdát két méterre beütni. Ez sült, ráéreztek, kaptak egy kis teret, és a fiatalságuk elvitte őket jó irányba. Amikor észrevették, hogy van keresnivalónk, elindultak, és sikerült egy hatalmas csatára kényszeríteni a favoritot. Nehéz volt minket megverni, a meccs közönségszórakoztató volt, nem sok hiányzott a csodához. Még tizennégy-tizenkettes kaposvári vezetésnél sem az eredménnyel foglalkoztunk, hanem azzal, hogy élveztük a helyzetet, és minden pontot szerettünk volna megnyerni. Az ötödik szettben a tizenhét éves Cziczlavicz Dávid kulcsfontosságú blokkokat hozott, míg Jan húsz, Roman Gurszkij huszonkét évesen volt húzóember, de sorolhatnám a többieket is, mert a legidősebb játékosunk is akkor a pályán a huszonöt esztendős Bibók Balázs volt.

És ha jól emlékszem, meg is zavart a rengeteg gratuláló üzenet.
Igen, mert annyi gratulációt kaptam, hogy másnap reggel meg kellett néznem, ki nyert, mert el sem hittem. Mérhetetlenül büszke voltam a srácokra akkor. Másodikok lettünk, de mintha mi nyertünk volna, elképesztő volt az a szeretet, amit kaptunk, és a szurkolóink is büszkék lehettek magukra, óriási hangulatot teremtettek, belehajszoltak minket a jó teljesítménybe. Tudtam, hogy az a munka, amit addig elvégeztünk, előbb vagy utóbb ki fog jönni. Itt még egyszer szeretném a szurkolótábort is kiemelni, családtagokat, barátokat, mert végig támogatták a játékosokat, az egész idényben.

Néhány játékos első profi szezonján van túl, de a többieknek sincs komoly tapasztalatuk. Milyen volt a hozzáállásuk?
A fiúkkal a szezon során nagy problémám nem volt. Néha azért kellett őket noszogatni, rendet rakni a fejekben, de ez minden csapatnál így van, és ezt minden edző átéli. A szezon elején a fiatalságukból adódóan rengeteg plusz munkát végeztek, úgy kellett őket leállítani, meg kellett velük értetni, hogy a regeneráció, a pihenés legalább ugyanolyan fontos, mint az edzés. Nem tagadom, voltak csörték, veszekedések, de sem játékosként, sem edzőként nem tapasztaltam még olyan szezont, ahol ilyen ne lett volna. Amiről a stáb tudott, azt kézben tudtuk tartani, és szerencsére olyan nem volt, hogy napokon keresztül ne akartak volna dolgozni a játékosok. Ilyenről szó sem volt.

A statisztikai mutatókban is jól teljesítettek a játékosok. Cziczlavicz mellett Bohdan Velicsko is sok blokkot hozott, Bibók és Jirásek a szerváival és fontos pontjaikkal, Péter Benedek az ütéseivel, Péter Márton és Kiss Máté a fogadásával tűnt ki, hogy csak hirtelen néhányat említsek.
A fiataloknál benne van egy kis hullámvölgy mindig a játékban, sajnos ez nálunk a legrosszabbkor jött. Jól látszik azonban, hogy nagyon jó ütemben fejlődtek a fiatalok. Cziczlavicz tizenhét évesen a teljes mezőnyt nézve a legtöbb blokkot hozta szettenként, és Bohdannal az egyik legjobb centerpárost alkották az alapszakaszban. Nem csak ők fejlődtek rengeteget, hanem mindenki, de még egy gondolat Cziczlaviczról – vele kapcsolatban sokan nem hitték, hogy ennyit fog tudni fejlődni. Külön öröm, hogy a szövetségi kapitány, Nagy Péter számít rá a válogatott szűk keretében is. Félreértés ne essék, soha, egyetlen játékost sem protezsáltam be a válogatottba, az ő nevét is először a szövetségi kapitány dobta fel, majd ezt követően én is kiemeltem az erősségeit és gyengeségeit. Örülök, hogy négy kazincbarcikai is ott van a szűk keretben, de nem azért vannak ott, mert én vagyok a másodedző. Ez önmagáért beszél. Ez a fejlődés azonban nem jött volna össze, ha a játékosok ebben nem partnerek, és a stáb nem olyan programot rak nekik össze. Teljes szimbiózis van a stáb és a játékosok között, ezért nyújtott több játékosunk is jó teljesítményt a szezonban, még ha ezekben voltak gyengébb időszakok is. Nem utolsó sorban a vezetőségnek is meg kell köszönni a munkát, hogy minden adott volt egy ilyen szezonhoz.

Mi a cél a kerettel, a csapattal a következő idényre?
A célunk az, hogy ezt a projektet tovább folytatjuk fiatal játékosainkkal. Elsődlegesen a magyarokkal szeretnénk megegyezni a folytatásról, el is kezdtük velük az egyeztetéseket a szezon vége felé. Talán néhány hét, és konkrétumokról is be tudunk számolni. A magot együtt kívánjuk tartani, minimális változtatásokat tervezünk, aztán meglátjuk, ebből mi valósul meg. Annyit elárulhatok, több játékos is szívesen maradna, de vannak még tisztázásra váró részletek. A külföldiekkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot, de többüknek is van komoly ajánlata nívósabb bajnokságból, meglátjuk, ők hogyan döntenek.

Hogyan tovább az előttünk álló hetekben?
Leállni a munkával egyik pillanatról a másikra nem szabad. Akik a juniorban játszanak, rájuk még vár egy forduló és a hatos döntő. Május hetedikén folytatjuk a munkát a felnőttekkel is, hogy a válogatottba se edzés nélkül menjenek a játékosok. Egyéni képzések, kondicionálás lesz a programban a hónap végéig, aztán jöhet a jól megérdemelt szabadság. Azalatt is persze érdemes a játékosoknak edzéseket végezniük, hogy az alapozást ne a nullára kelljen kezdeni.