Új rovatot indítunk „Régi idők hősei” címmel. Elsőként Nagypál Ferenccel, klubunk korábbi „hetesével” – merthogy ebben a mezszámban játszott a legtöbbet – készítettünk interjút. A 14-szeres válogatott feladó 2003-ban vonult vissza, amikor a Vegyész RC Kazincbarcika története első NB I-es bajnoki címét ünnepelhette.
„Lássuk csak” – kezdte a visszaemlékezést az 1967-ben született Nagypál, amikor azt kérdeztük, mikor és hol kezdte a röplabdát. „1978-tól voltam igazolt játékosa a Vegyésznek, akkoriban még Ducsai Géza volt az edzőm, akinek a mai napig nagyon sokat köszönhetek. Öt évvel később már a felnőttekhez tartoztam, és egészen 1990-ig Kazincbarcikán is játszottam. Emlékszem, szinte mindig tele volt a csarnok, üres helyet az már nem igazán találhatott, aki kicsit is késett. Remek hangulatban játszhattunk, és néha olyan nagycsapatokat is sikerült két vállra fektetnünk, mint a Dózsa. Akkor még tizenhat csapatos volt az élvonal, alsó- és felsőházzal. Ha valaki a legjobb nyolc közé került, nagy szó volt, olyankor nálunk is nagy volt az öröm.”
Jó teljesítményének köszönhetően a Vegyész korábbi kiválósága még a válogatottba is kapott meghívót, ráadásul több ajánlata is volt, többek között a sokszoros bajnok Csepeltől.
„Még csak tizennégy éves voltam, amikor bemutatkozhattam az utánpótlás-válogatottban, és egészen húsz éves koromig szerepeltem is Magyarország ifjúsági válogatottjában – több, mint száz alkalommal húzhattam magamra a címeres mezt. A felnőttek között ez a dicsőség tizennégy alkalommal adatott meg a számomra, de többek között szerepeltem Európa-bajnoki-selejtezőn is Görögországban, ahol mind a három találkozón pályára léphettem. A kontinenstorna selejtezője 1987-ben volt, ekkor kerültem be a nemzeti csapatba, és még további két évig számítottak rám. Amikor Nyíregyházára kerültem, már nem kaptam meghívót. Emlékszem, amikor kijártam a középiskolát, szinte mindegyik hazai együttestől megkerestek, sok ajánlatom volt. Egyiket sem fogadtam el, mert lokálpatrióta vagyok, a családot sem akartam itt hagyni.”
Az ex-feladó 1991 és 1993 között mégis váltott, Nyíregyházán játszott, majd hazatért, és 1999-ig ismét a Vegyészt szolgálta.
„Több edzőm is volt addigra, Veres Istvánt, azaz Pista bácsit szeretném még megemlíteni, ő is sokat tett értem” – folytatta. „Itthon azonban nem volt minden rendben, ezért 1999-ben légiósnak álltam. A Presovnak szüksége volt egy feladóra, Daniel Oravec, az eperjesiek edzője pedig elhívott, miután látott játszani. Bajnoki bronzérmet szereztünk, majd a következő évben a negyedik helyen zártunk, de rengeteget kaptam a klubtól. Amikor 2001-ben ismét visszatértem Kazincbarcikára, Danó (Daniel Oravec – a szerk.) eljött hozzánk, majd azt mondta, menjek vele vissza Eperjesre, mert mutatni szeretne nekem valamit. Amikor kiértem, éppen játszott a csapat, ráadásul egy igen fontos mérkőzésre került sor, telt ház volt. Én a klubszobában ültem az elnökkel, amikor meghallottam a nevem: a pálya közepére szólítottak, éppen a találkozó főszereplőit mutatták be. Nagyon meglepődtem, majd kaptam egy ajándékcsomagot és egy mezt. Így búcsúztattak engem a szlovákok, pedig csak két szezont húztam le náluk.”
Nagypál Ferenc elárulta, szeretett együtt dolgozni Danóval, aki a 2002/2003-as szezonban a csúcsra juttatta a VRCK-t – a klub ekkor nyert először bajnokságot.
„Ennek az idénynek a végén döntöttem úgy, hogy felhagyok az aktív sporttal. Már volt tapasztalatom edzőként az utánpótlásban, így ezt folytattam tovább, mellette pedig a BorsodChemben vállaltam munkát. Az edzősködést néhány évig még csináltam, aztán azzal is szakítottam. Igaz, visszavonulásom után még megfordultam Ózdon, Magyar Kupa-meccset még játszottunk is a Vegyésszel, de az csak amatőr szinten ment.”
És vajon mennyire van képben a jelenkori Vegyésszel?
„Szoktam figyelni a csapat teljesítményét, de nem igazán ismerem már a srácokat, néhány játékost leszámítva. Árva Milánnal, aki a Kecskeméti RC-vel bajnoki aranyat és ezüstöt is szerzett a közelmúltban, szoktam tartani a kapcsolatot, hiszen ő az én kezeim alatt kezdte a röplabdát.”
(képek: Facebook)
tm