Nem volt elég a kétszettes előny a győzelemhez

Hiába vezetett már 2-0-ra is a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika a férfi röplabda Extraliga 2. fordulójában a MAFC ellen, végül az előző szezon bronzérmese örülhetett a győzelemnek.

A nyáron néhány változáson átesett csapatunk először lépett pályára az új idényben hazai pályán, és bizony akik tavaly kevesebb szerepet kaptak, azokra a 2024/25-ös szezonban fontosabb feladatok fognak várni, néhányukra kezdőként. Ismerve a csapatok keretét, előzetesen nagyjából egyenlő erők küzdelmére lehetett számítani, az előző idény ötödik helyezettje fogadta a bronzérmest.

Jó blokkjaiknak köszönhetően Cziczlavicz Dávidék hamar elérték, hogy a MAFC gyorsan kikérje mindkét idejét az első szettben, ugyanis 11-3-nál Pápai Péter, a vendégek vezetőedzője már kétszer időzött. Aztán egy állásban beragadta a Vegyész, úgyhogy Toronyai Miklósnak kellett kétszer is magához hívnia övéit (17-13). A hajrá így egy picit izgulósabbra sikerült, végül egy rossz fővárosi ütés vetett véget az első felvonásnak (25-19, 1-0).

Továbbra is a GreenPlan-VRCK akarata érvényesült a pályán, de a MAFC már hatékonyabban támadott, így a korán összeszedett ötpontos hátrányát 15-höz érve ledolgozta. Mindkét csapatnak voltak jobb és rosszabb periódusai, de ezúttal is a sötét mezben játszó Vegyész örülhetett a végén, Davi Pozzobon egy remek ütéssel villant meg (25-22, 2-0).

Kétszettes hátránya ellenére sem adta fel a MAFC (5-5), Raico Altunaga és Veres Bence is sok fontos pontot szerzett, 11-12-nél azonban a hazaiak pillanatai következtek. Miklósi-Sikes Zétény sorra szállította a pontokat, majd Pozzobon villant kétszer (16-12). A csapatok továbbra is hullámvasutaztak, a MAFC visszajött (18-17), nyílt maradt a hajrá. Ami valóban szoros, izgalmas játékot hozott, vendég részsikerrel (26-28, 2-1).

Alaposan bekezdtek a műegyetemisták (0-4), Toronyai nem sokkal később újoncot avatott a mindössze 17 éves Melher Milán személyében, aki centerposzton vethető be. Elsősorban a rutintalanságból fakadó hibák miatt akadozott a VRCK játéka, másodsorban pedig a MAFC kevesebb hibával játszott, így átvette az irányítást (9-14). A Vegyész nem tudott megújulni, így következhetett a mindent eldöntő, ötödik felvonás (16-25, 2-2).

Mindkét fél elszántan szállt bele a rövidített etapba (3-3), a játékosok minden labdát igyekeztek megjátszani. A MAFC hárompontos előnyével cseréltek térfelet a felek, majd Altunaga vezérletével meccslabdához jutottak (8-14). Garan Bálinték harcosságára nem lehetett panasz, hoztak három jó blokkot, Pápai kétszer kért időt, de ez a küzdés már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő (13-15, 2-3).

A következő két meccsét idegenben játssza a Vegyész, előbb a DEAC, majd a Pénzügyőr otthonában.


JEGYZŐKÖNYV
FÉRFI RÖPLABDA EXTRALIGA, 2. FORDULÓ
GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – MAFC 2-3 (19, 22, -26, -16, -13)
Don Bosco Sportközpont, Kazincbarcika, 193 néző. V.: Bátkai-Katona, Halász E.
Vegyész: Nikolov 2, Péter B., Garan 6, Miklósi-Sikes 22, Pozzobon 23, Cziczlavicz 7. Csere: Kiss M. (liberó), Óhidi 1, Péter M. 4, Fecske, Melher. Vezetőedző: Toronyai Miklós.
MAFC: Tamási 4, Kiss D. 15, Balogh 8, Altunaga 31, Veres 17, Katona 5. Csere: Lassu (liberó). Vezetőedző: Pápai Péter.

Toronyai Miklós: Erre szokták azt mondani, hogy saját magunkat vertük meg. Lehet, hogy egy kicsit erős lesz most a kritikám, de a feladók közti különbségek döntöttek, mi ugyanis nem választottunk jól, és nem szolgáltuk ki jó labdákkal az ütőinket. Eddig is tudtuk, hogy rengeteget kell dolgozni, ez tanulságos vereség kell, hogy legyen a számunkra.

Pápai Péter: Ma nem érdemeltünk győzelmet, mind a két csapat sok hibával játszott. Mi sehol nem voltunk két és fél szettig, aztán a hazaiak kezdtek el több ki nem kényszerített hibát véteni. Végül sikerült győzelmet aratni, de ennél több pozitívumot nem tudok kiemelni.

(kiemelt kép: Kovács Loretta, VRCK)