Leány U15, és U17-es csapatunk vezetőedzője egy edelényi úszómedencében kezdte röplabdás karrierjét, játszott extraligában, majd életét keresztezte az országúti kerékpár és a jégkorong. Jelenlegi kollégáival, és Kazincbarcika városával mindig összesodorta az élet, és most egy helyi általános iskolában tanítja, a Vegyésznél pedig neveli a jövő röplabdásait.

vrck.hu: Hogyan csöppentél bele a röplabda világába?
Hemmertné Németh Annamária: Nekem szerelem volt első látásra. Miskolcon születtem és Edelényben nőttem fel. Igazi mozgékony kisgyerek voltam. A szüleim látták, hogy nem tudok a fenekemen ülni, így testnevelés tagozatos általános iskolába irattak be, ahol az osztályunkból szinte minden sportágba beválogattak tehetséges gyerekeket. Tornáztunk, volt mindenféle labdajáték, vagy atlétika. Majd mikor a röplabdával találoztam 9 évesen, ott eldőlt, hogy ez az én világom. Volt egy nagyon jó testnevelőm Dobi Zoltán személyében, aki megszerettette velem a sportágat, amiért nagyon hálás vagyok.

Ha jól tudom nem akárkivel, és nem akármilyen helyszínen játszottál kisiskolásként?
Volt egy uszodája Edelénynek (ami a mai napig megtalálható), és pont akkor égett le az épület, amikor én nagycsoportos óvodás voltam. 8 évig nem volt benne víz, csak maga a medence, amit átalakítottak egy röplabda pályává. Egy hálót húztak fel az üres medence közepére, és mi ebben tanultunk meg röplabdázni – nevette el magát Annamari. Olyan ellenfeleim voltak a „medencés röplabdában”, mint az én évfolyamomba, de egy másik kazincbarcikai iskolába járó, ma a GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika vezetőedzője, Toronyai Miklós. Még vízilabdás is lehetett volna belőlem, de én persze maradtam a röplabdánál – viccelődött Hemmertné.

Mi motivált téged a kezdetekkor?
Én már az elején kitűztem célul, hogy felnőtt csapatban szeretnék játszani, és ez lebegett mindig a szemem előtt. Ezt követően én már középiskolát is ehhez mérten választottam, így kerültem Egerbe, ahol éppen akkor lett bajnok a női csapat. Edelényből hárman mentünk Egerbe, ahol egy nagyon jó csapat jött össze. Serdülőben és ifiben is nagyon szép eredményeket értünk el, szinte mindig feljutottunk a dobogóra. Nagy nevekkel is találkoztam ott, sőt volt aki később a csapattársam is lett, akikre én mind felnéztem kisgyerekként.

A középiskolát követően, hogyan alakult a röplabdás karriered?
1999-ben visszatértem Miskolcra, ahol éppen Extraligába jutott a csapat, én pedig belecsöppentem ebbe a közegbe. És nem akármilyen csapat volt, hiszen együtt játszottam a mostani Vegyészes kollégámmal, Kundrákné Pallós Zsuzsannával is. Ritka egy olyan társaság volt, mint ők, akik nem csak játékosként, de barátokként is nagyon együtt mozogtak, összetartóak voltak, akik a mai napig is tartják a kapcsolatot. Hálás vagyok a velük együtt töltött időszakért. Olyannyira megmaradtak az emlékek ebből az időszakból, hogy tisztán emlékszem, mikor Zsuzsi terhes lett Eszti lányával, ezt a jó hírt edzés után, a tus alatt mesélte el nekünk.

Milyen poszton játszottál?
Akkoriban még nem volt liberó poszt, így kevesebb játék lehetőséget kaptam extraligában. Fiatal, és nem túl magas játékosként ekkor négyesütő, feladó-átló voltam. Viszont amint bevezették a röplabdába ezt a posztot, azonnal megkaptam a lehetőséget, mivel igen mozgékony és mezőnyben ügyes játékos voltam. Emellett én az MVSC-nél kaptam egy irodai munkát, így gyakorlatilag ott éltem az életem. Nagyon kedves kollégáim voltak, igazi családias közeg alakult ki. 2006-ig az MVSC-nél tevékenykedtem, majd a szerelem leköltöztetett engem Szegedre.

Más sportág is bekerült ekkor az életedbe a röplabda mellé.
Az MVSC-nek több szakosztálya van, és mikor ott dolgoztam, nagyon jó kapcsolatot ápoltam a biciklisekkel. Általuk kerültem Szegedre, mivel a férjem országúti kerékpáros sportágat űzi. Emellett egy másik szerelem is belépett ekkor az életembe, az pedig a fotózás. Kerékpárosokat fotóztam leginkább, hiszen ott voltam szinte minden versenyükön. Akkoriban még ingáztam Miskolc és Szeged között, majd mikor végeztem a főiskolán, leköltöztem az alföldre. Mivel testnevelő tanárt akkoriban nem kerestek a városban, így egy építőipari cégnél kezdtem el dolgozni, emellett pedig levezettem a röplabda játékos éveimet. Az SZDRE felnőtt csapatában játszottam, Dobos Ildikó és Ducsai Géza voltak az edzőim. Csapattársaim között volt Komáromi Veronika, aki a mai napig a legjobb barátnőm. Olyan szoros barátságot kötöttünk, hogy a két profi kézilabdás gyermeke is jelen volt az esküvőmön – emlékezett vissza boldogan Annamari.

Van aki vitte tovább melletted a röplabdát a családban?
Főiskolás időszakom alatt dolgoztam egy évet a Miskolci Sportiskolánál, ahol a kezdőkkel, 9 éves kislányokkal dolgoztam együtt. Ebbe a csoportba pedig bekerült az én húgom, így elmondhatom, hogy voltam az ő edzője is. Hihetetlen belegondolni, hogy az ebbe a csoportba tartozó lányok ma már 30 évesek, családanyák, pedig még a szemem előtt van, amikor még picikék voltak.

Sikeres játékos éveket hagytál magad mögött, mikor Szegedre költöztél.
Mikor eljöttem Miskolcról, sokan lebegtették a szemem előtt, hogy ne hagyjam abba a röplabdát, mert nagyon közel jártam ahhoz, hogy akár a válogatottban is lehetőséget kapjak. Mégis nekem mindig az volt az álmom, hogy családom és gyermekeim legyenek. Így két év Szegeden eltöltött idő után megszületett az első fiam, majd hamarosan a második is.

Egy rövid szünet után mégis visszatértél a röplabdához.
Mivel a gyerekeim jégkorongoznak versenyszinten, így jártam ki a mérkőzéseikre. Hiányzott a mozgás és láttam, hogy a szülők csak állnak a pálya szélén, így elkezdtem őket motiválni a mozgásra és közösen edzeni kezdtünk. Fitness edzéseket tartottam az anyukáknak, mialatt a gyerekeink csúsztak a jégen – nevette el magát. Itt tudatosult bennem, hogy kell a sport az életembe. A koronavírus előtti időszakban megkeresett az egyik volt csapattársam, akire mindig is példaképként tekintettem, Papizsanszka Natalija, hogy nincs e kedvem edzősködni Biatorbágyon, és ennek az ajánlatnak nem tudtam nemet mondani. Az ott töltött egy év alatt elvégeztem az edzői képesítést, emellett pedig sokat tanultam tőle.

Kundrákné Pallós Zsuzsi pedig visszacsábított téged borsodba.
Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, és mikor a kisebbik fiam kinézte magának Miskolcon a jégkorong akadémiát, igent mondtam Zsuzsi megkeresésének, hogy dolgozzunk együtt edzőként. Ő olyan személyiség, akivel jó érzés együtt dolgozni, így követtem őt először a DVTK-hoz, majd ide a Vegyészhez is. Emellett testnevelő tanárként sikerült elhelyezkednem a Pollack Mihály Általános Iskolában. Nagyon szeretek a VRCK-nál dolgozni, mert hasonlóan családias a légkört, mint amilyen az MVSC-nél volt.

Mesélj kicsit a csapataidról, milyenek a mai röpis lányok?
Mikor én olyan idős voltam, mint azok a lányok akikkel most együtt dolgozom, nekem célom volt, hogy a felnőttek között játszhassak. Sajnos most nem látom ezt a motivációt az én csapatomon. Viszont nagyon jó lenne, ha egyszer lenne itt egy legalább NB II-es szintű női csapat, hogy ne kelljen U20-ban befejezniük ezt a szép sportot. Ez nem lenne újkeletű dolog Kazincbarcikán, hiszen Biatorbágyon nekem másodedzőm volt az a Papp Marcsi, aki anno szintén itt kezdett el röplabdázni. Nagyon sok tehetséges lány van most a klubban, akiknek fényes jövője lehetne a sportágban. De ehhez sok munka kell, én ebben hiszek, és ez fogja megadni később az önbizalmat is a pályán.

Milyen célokkal dolgoztok együtt az U15 és U17-es csapatokkal?
Az U15-ös lányok a csoportjukban az élen járnak, egyedül a szegediekkel tudtunk igazán szoros mérkőzést játszani, a többi csapat ellen viszonylag simán vettük az akadályokat, így bennük ott van egy szép eredmény. Az U17-es lányoknál hullámzóbb a teljesítmény, így tervem, hogy a csapatot kiegészítsem ügyesebb U15-ös lányokkal. A célom az, hogy őket össze tudjam kovácsolni egy nagyon jó csapattá, és ha ez sikerül, akkor úgy gondolom, hogy sikeres szezon elé nézhetünk mindkét korosztályban.

(kiemelt kép és 2. kép: Kocsis Alíz/VRCK)
(1. kép: Hemmertné Németh Annamária, MVSC csapata Kundrákné Pallós Zsuzsannával)