Lezárult a fiú junior bajnokság első köre, amelyet a keleti csoportban a Vegyész RC Kazincbarcika U21-es csapata a második helyen zárt a Szolnok mögött, de a Kecskemét és a DEAC előtt.
A szolnokiak veretlenül lettek elsők, míg a Vegyész, a KRC és a Debrecen körbeveréséből a mieink jöttek ki a legjobban. Ehhez a TFSE elleni utolsó meccsüket úgy kellett megnyerniük, hogy a fővárosiakat három játszmában legyőzzék, valamint 51 pont alatt tartsák. Ez sikerült Szabó Dávid együttesének, hiszen 49 perc alatt véget is ért a TFSE elleni bajnoki.
„Gratulálok a srácoknak, hogy végig tudtak koncentrálni, ma ez volt a legfontosabb” – mondta röviden Szabó.
U21-es bajnokság, alapszakasz
Vegyész RC Kazincbarcika – TFSE 3-0 (5, 12, 10)
Don Bosco Sportközpont, zárt ajtók mögött. V.: Rácz, Csizmarik.
Vegyész: Csizmadia, Földes, Fecske, Együd, Simkó, Garan. Csere: Tóth (liberó), Csordás, Kohut. Edző: Szabó Dávid.
Juniorjaink már elődöntősök (ez 12 csapatot jelent, de hat együttes kiléte még nem dőlt el), és mivel a második helyen zártak csoportjukban, a folytatásban egy háromcsapatos csoportba kerülnek majd, ahol két tornát játszanak a február 27-ei hétvégén, majd március 13-án. Az elődöntőkre a március 27-ei hétvégén és május 9-én kerül sor (három négycsapatos csoport), oda-visszavágós rendszerben, a hatos döntőbe így a csoportelsők és másodikok jutnak majd (május 28-30).
(fotó: Kovács Loretta/VRCK)