Mint ahogy az elmúlt szezonokban, ezúttal is megnézzük a statisztikai mutatókat, hogyan teljesített a GreenPlan-VRCK, valamint teljesítettek játékosai a számok nyelvén. Éppen az Extraliga alapszakaszának féltávjához értünk, így úgy gondoltuk, talán most már érdemes ránézni az adatokra.
A GreenPlan-VRCK 11 mérkőzésen van túl, és még ennyi van hátra az alapszakaszból. A Vegyész a tabellán a negyedik helyet foglalja el, hét győzelem és négy vereség áll a neve mellett, valamint 23 megszerzett pont. Ez azért lényeges, mert az idei szezontól már a győzelmek száma rangsorol, annak egyenlősége esetén dönt csak a pontszám. A Fino Kaposvár és a MÁV Előre Foxconn kiemelkedik a mezőnyből, a MAFC-nak van még kilenc győzelme, de mögötte igen nagy a tolakodás a jobb pozícióért.
Toronyai Miklós együttese csak egyszer kapott ki három szettben (a MÁV Előre ellen), egy ízben négy játszmában (Fino Kaposvár), valamint kétszer öt szettben (MAFC és DEAC). Ötször 3-1-re, kétszer 3-0-ra nyert, ami azt jelenti, hogy a 11 mérkőzésen mindössze kétszer fordult elő, hogy ne szerzett volna legalább egy pontot.
Azt elöljáróban érdemes leszögezni, mint ahogy minden alkalommal megtesszük, hogy minden mérkőzésen a hazai csapatnak kell statisztikusról gondoskodnia, és bizonyos adatok rögzítése (például a fogadás minősége) kicsit szubjektív megítélésen alapszik. Emellett például a MÁV Előre még csak kilenc mérkőzést tudott le, míg valaki tízet, de olyan is van, amelyik már 12-t. A szövetség statisztikai oldala bárki számára elérhető és böngészhető.
Csapatszinten a Vegyésznek a győztes és vesztes pontok aránya 291-re jön ki, aminél a Kecskemét (293), a MAFC (296) és a Kaposvár (334) teljesített csak jobban. A GreenPlan-VRCK játékosai összesen 71 ászt nyitottak, ami a legtöbb a mezőnyben, 68-cal a Kaposvár a második ebben a rangsorban. Figyelembevéve a rontott nyitások számát is (129), a mieink hatékonysága -6 százalék, ami jónak mondható a többi csapathoz képest, és kedvezőbb számokat ezen a téren csak a Kecskemét ért el (42 ász, 72 rontás, -4%). Ez szettenként 1,7 ászt jelentett eddig a Vegyész meccsein, ennél jobbat csak a Fino Kaposvár (1,8) és a székesfehérváriak (2,1) produkáltak. Az előző szezonhoz képest ebben tehát sokkal jobb a Kazincbarcika.
A fogadás hatékonyságában a mezőny második felében van csak a GreenPlan-VRCK, jóllehet ez a mutató valamennyire szubjektív, hiszen statisztikusa válogatja, éppen milyennek minősít egy fogadást, hiába van arra „szabály”. Fogadásnál is van ugyanis több típus: tökéletes (ami a feladó fejére „hullik”), pozitív (amihez maximum egy-két lépést kell tennie a feladónak) és negatív (ami több méterre érkezik a feladótól). A támadási hatékonyságnál azonban ismét a darabszámok alapján lehet mérleget vonni, és ebben a mutatóban is a mezőny hátsó részébe tartozik csapatunk. Messze a legtöbb támadás szerepel a mieink mellett (1159), míg a Kaposvár vagy a Kecskemét ezen adatai nem érik el az 1000 darabot.
Blokkok terén azonban jól teljesít a Toronyai-csapat, hiszen 119 pontot szereztek így Cziczlavicz Dávidék, aminél csak a Pénzügyőr teljesített jobban (127). A VRCK szettenként 2,8 blokkot hoz össze, míg a Kecskemét 2,9-et, a PSE 3,2-t.
Egyéni mutatók
Az egyéni mutatók még „trükkösebbek”, mint a csapatok esetében, hiszen itt akár több szettnyi különbség is lehet a játékosok között, így valaki kevesebb, valaki több „lehetőséget” kapott például a pontszerzésre. A hatékonysági mutatók lehetnek ebben jobban a segítségünkre. Fontos, hogy az alábbi felsorolásokból kihagytuk azokat, akik csak két-három mérkőzésen kaptak lehetőséget, hiszen az ő adataik nem mérvadóak azokkal szemben, akik szinte végigjátszották a találkozókat.
A legtöbb pontot szettenként Raico Altunaga (MAFC) érte el (5,89), megelőzve a kecskeméti Varga Pétert (5,31), valamint a VRCK-s Pozzobont (4,86). Köszönhetően a több játszott szettnek, brazil légiósunk 209 pontot szerzett eddig, amivel vezeti az Extraliga ponttáblázatát.
Nyitásban Varga szettenként 0,51 ászt szervál, míg Pozzobon 0,33, Péter Márton és Óhidi Richárt 0,3-mat produkálnak, mint a legjobb vegyészesek, de ezzel ők már csak a 20. hely környékén vannak. Varga 18 ászt nyitott, amivel vezeti a rangsort, Pozzobon 14-nel a hetedik, míg Péter Mártonnak 11, Garan Bálintnak tíz ásza van.
Stepan Novoszelov, a Kaposvár orosz centere szettenként 0,96 blokkot hozott eddig, 0,75-tel Cziczlavicz Dávid hatodik a sorban, 0,58-cal Péter Benedek a 15. A legtöbb, sánc által szerzett pont a Pénzügyőr rutinos játékosához, Kovács Zoltánhoz fűződik, aki 34 alkalommal „szedte le” ellenfeleit. Cziczlavicz a második 30 darab blokkal, míg Garannak 21 van, amivel a kilencedik.
Bán Viktor (DEAC) és Bruno Feliciano (Fino) egyaránt 76 százalékos fogadással büszkélkedhetnek. Kiss Máté (VRCK) 65 százalékkal szintén nem panaszkodhat, és Pozzobon 60 százalékos adata sem nevezhető rossznak. A liga leghatékonyabban támadó játékosa a legalább 40 labdát kapó játékosok közül Eke Péter (MÁV Előre, 77 százalék), míg Cziczlavicz 54, Garan 52 százalékon állnak.
(kiemelt kép: Kocsis Alíz, VRCK)