Kundrák Gáborné Pallós Zsuzsanna tiniként már a felnőttek között röplabdázott, civil munkája mellett pedig Extraligás meccseken játszott. Ma a Vegyész RC Kazincbarcika fiú U15-ös csapatának a vezetőedzője, büszke sportos anyuka, feladó egy hobbicsapatban és jegyzőkönyvvezető mérkőzéseken.

vrck.hu: Mesélnél nekünk róla, te hogyan ismerkedtél meg szeretett sportágunkkal?
Kundrák Gáborné Zsuzsanna: 13 évesen kezdtem el röplabdázni szülővárosomban, Miskolcon. Kerekes Attila volt az edzőm a Szabó Lőrinc Általános iskolában, majd amint felkerültem 14 évesen a középiskolába, bekerültem az NB I-es csapatba. Másfél év alatt olyan magas szinten játszottam, hogy az MVSC felnőttei közé kerültem, nem mint alapember, de velük együtt edzettem és jártam a mérkőzésekre csereként. És ebben a csapatban játszottam további 14 évet. Legjobb eredményünk egy Extraliga hatodik hely, középiskolában diákolimpiákat nyertünk sorban. Nagyon jó társaság alakult ki, mert az edzőnk úgy válogatta össze a játékosokat, hogy a csapattársaimmal egy osztályba is jártam a középiskolában.

Gyerekként te nagyon gyorsan felkerültél a felnőttek közé játszani. Hogyan fogadtak téged? És te, hogyan tudtál boldogulni köztük?
Akkoriban az MVSC-nél több orosz és ukrán játékos is szerepelt a felnőtt csapatnál. Fel sem tűnt a korkülönbség, mivel azonnal befogadtak és nem éreztették velem, hogy fiatalabb vagyok, vagy kevésbé tapasztalt. Ma már szerintem nehezebb beilleszkednie egy új játékosnak egy csapatba. Emellett, természetes volt, hogy nekem kellett a hálót felállítanom és leszednem, vagy a labdákat összeszednem. Manapság ez a hozzáállás sajnos már nem jellemző a fiatalokra. Örülni és megbecsülni kell azt, ha valaki gyerekként felkerül a felnőttek közé!

Ezt követően hogy alakult a röplabdával való kapcsolatod?
27 évesen hagytam abba a profi sportot. Akkoriban más volt a „profi szemlélet”, mivel kaptam állást a MÁV-nál, de az úgynevezett sportállás volt. Be kellett járnom dolgozni, de mikor edzés volt vagy hétközi mérkőzés, akkor kiengedtek a munkahelyről. Ezt követően GYES-re mentem és onnan pedig mindkét gyerkőcöm után a MEAFC-hoz mentem vissza röplabdázni. Itt játékos-edzőként dolgoztam, eleinte még képesítés nélkül. Bevallom, akkoriban nem szerettem volna edző lenni, a szervezetem azt mondta, hogy elég volt a röplabdából. Egy kis időre ott is hagytam a sportot és folytattam a civil munkámat a MÁV-nál.

Hogyan csöppenttél vissza végül a röplabdához?
Még az MVSC-nél elvégeztem a jegyzőkönyvvezetői képzést, így sokat jártam ki utánpótlás mérkőzésekre. Ott szembesültem azzal, hogy milyen hozzáállással bánnak az ország minden pontjáról jövő edzők a gyerekekkel, ami nekem sokszor nem tetszett. Majd 2017-ben úgy határoztam, hogy hivatalos edzői képesítést szerzek. 2018-ban megalakult a röplabda klubja a DVTK-nak, és mivel kevés edző volt, így ott kezdtem el dolgozni mint edző és technikai vezető. Minden korosztállyal foglalkoztam egészen öt éven keresztül.

Ha jól tudom a családodban van, aki tovább vigye a röplabda iránti szeretetet. Ki ő, és mi a története?
A lányom mikor 7 éves lett szeretett volna röplabdázni. Azt tudni kell, hogy amíg én a MEAFC-ban játékos voltam, ő 2-3 évesen járt ki a mérkőzéseimre szurkolni nekünk, látott engem játszani. Ott ült a kispadon, sőt még idegenbe is vittem magammal. Ez pedig a későbbiekben motiválta őt, hogy ő is kipróbálja ezt a sportágat.

Mennyire voltál kritikus vele, tekintve hogy neked komoly múltad volt játékosként?
Egyáltalán nem. Ha kérdez, akkor természetesen elmondom a véleményemet, hiszen ő még a mai napig játszik az DVTK színeiben. De a férjem is hasonlóképpen van, mivel ő profi focista volt, és a fiúnk pedig a futballt választotta. Mi ilyen kis sportos család vagyunk – mosolyogta el magát Zsuzsa.

Térjünk vissza a Vegyészhez. Mióta dolgozol itt és mely csapatokkal foglalkoztál és foglalkozol?
Ez év januárjában vettem át Bokor Elek csapatát, ahol már idősebb fiúk is voltak a mostani U15-ös játékosok mellett. Ezelőtt inkább lányokkal dolgoztam, így furcsa volt szembesülnöm azzal, hogy bár az edzésen szépen dolgoztak a srácok és követték az utasításaimat, de a mérkőzéseken ment mindenki a saját feje után. Majd lekerültek a másodosztályba és a szezon végére elkezdtek okosan játszani, és jöttek a sikerek.

Maradtál a 2024/25-ös szezonra is az U15 mellett. Milyennek látod a fiúkat és mik a terveitek?
Némelyik játékos még az én szememben nagyon kicsi, de pont emiatt még könnyen formálhatóak. Látva az előző forduló ellenfeleit, nem állunk távol ezektől a csapatoktól, viszont a fizikális felkészítésre több hangsúlyt kell fektetnünk. Ezért Dudás Tamás erőnléti edző összeállított a srácoknak egy edzéstervet, melyet a labdás feladatok mellett elkezdünk beépíteni az edzésekbe. Hiába vannak köztünk ügyes és technikás játékosok, de hamarabb elfáradnak egy mérkőzésen, mint az ellenfeleink. Az a célunk, hogy bent maradjunk az elsőosztályban. Nekem sokkal fontosabb, hogy egy erős csapat elleni tudjunk szép röplabdát játszani és esetleg kikapunk, minthogy egy gyengébb ellen könnyedén győzzünk. Hosszú távon így lesz kamatozó a fejlődés.

Észrevehető, hogy mennyire jó a kapcsolatod a gyerekekkel.
Már most ki lehet jelenteni, hogy ők egy igazi csapatként dolgoznak együtt, nem beszélnek egymással durván és lekezelően, mint pár kortársuk vagy az idősebbek. És felém is megvan a tisztelet. Bokor Elek szokássá tette, hogy kézfogással köszönnek egymásnak a játékosokkal, és köszönnek is el az edzés után. Ezt a szokást pedig velem is megtartották a kicsik, ami nekem mindig nagyon jól esik.

(kiemelt kép és 2. kép: Kocsis Alíz, VRCK)
(1. kép: Kundrákné Zsuzsanna)