Utánpótlás: az U17-es csapatokkal rajtolt el az új szezon

Szeptember harmadik hétvégéjén elindult a 2024/2025-ös utánpótlás röplabda szezon, ahol két Vegyész-érdekeltség is volt. Leány, illetve fiú U17-es csapatunkra egyaránt utazás várt.

Szombaton a fiú U17 II. osztályú csapatunk Debrecenben játszotta az első forduló mérkőzéseit, ahol a miskolci MEAFC-Fehér, valamint a hazai DEAC ellen lépett pályára. A szezon első tornájáról kérdeztük Szikszai Marcell vezetőedzőt.

„Az első két játszmában keresgéltem a felállást, hogy melyik tud majd igazán eredményes lenni, ezt pedig a harmadik szettre sikerült megtalálnom. Ezt követően feljavult a játékunk, és sikerült egyenlíteni. A döntő játszmában sajnos több egyéni hiba megbosszulta magát, így az első meccs végül vereséggel záródott” – árulta el a fiatal szakember.

A nap második találkozóját a Debrecen ellen jól kezdte a Vegyész.

„Az első játszmában még szettlabdánk is volt, amivel sajnos nem tudtunk élni. Innentől viszont nagyon sok hibával, hektikusan játszottunk, és ez sajnos nem fér bele. Próbáltam ismételten forgatni a csapatot, de ellentétben az első találkozóval, ezúttal nem sikerült megtalálni a pontszerzésre alkalmas felállást” – zárta összefoglalóját Szikszai.

Buzek László U17 OB II. osztály, alapszakasz, 1. forduló, Debrecen
MEAFC-Fehér – Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (-20, -21, 16, 17, -12)
Vegyész RC Kazincbarcika –  DEAC 0-3 (-24, -19, -22)
Vegyész RC Kazincbarcika: Dobóczi Bence, Szőke Balázs, Kozma Bence, Lukács Dániel, Deák Levente, Lipták Botond, Sándor Gábor, Dankó Ádám, Komló Márk, Zámborszky Ákos, Ispán Gergely, Csordás Tamás, Pitényi András.


A vasárnap az U17-es kazincbarcikai lányokról szólt, akik egy szokatlan felállásban kezdték meg az új szezont, ráadásul ez volt az első debütáló tornájuk vezetőedzőjükkel, Hemmertné Németh Annamáriával.

„Első mérkőzésünk teljesen más felállásban indult, mint amire készültünk az elmúlt hetekben” – kezdte értékelését a csapat vezetőedzője, miután adminisztrációs hiba miatt több meghatározó játékosára sem számíthatott. „Tudtam, hogy itt a lányok hozzáállása, lelkesedése és akarata lesz a meghatározó. Többször veszítettünk pontot állásrendi hiba miatt, ami megzavarta a csapatot, de ezeket hamar rendeztük. Rengeteg a hiányosság, amire most fény derült, és amit még fejlesztenünk kell. Végül ötszettes mérkőzés kerekedett, amiből mi jutottunk ki győztesnek. Nem volt könnyű számunkra ez az első találkozó. Nagy dicséret jár azoknak, akik tavaly még U13-ban szerepeltek, mert óriásit küzdöttek.”

Nem sok pihenő után a barcikai lányok újra pályára léptek, ezúttal az Eger ellenfeleként.

„Sajnos ezúttal már érződött a korosztálybeli különbség a csapatok között, ráadásul fáradtan indultunk, hisz az előző, ötszettes mérkőzés sokat kivett a lányokból. Technikailag is sokat hibáztunk és tudásban is alul maradtunk ellenfelünktől. Feladónk bokaserülése végleg rányomta a bélyegét a mérkőzésre, így a friss játékosok is lehetőséget kaptak, de az Eger csapatát nem sikerült egyik szettben sem megszorongatnunk” – zárta összefoglalóját csapatunk edzője.

Szalayné Sebők Éva U17 OB III.osztály, alapszakasz, KELET-A, 1.forduló, Miskolc
DVTK-FEHÉR – Vegyész RC Kazincbarcika 2-3 (21, -19, 22, -12, 9)
Vegyész RC Kazincbarcika –  EVSI-B 0-3 (-17, -11, -15)
Vegyész RC Kazincbarcika: Kormos Boglárka, Kalinka Abigél, Emri Anna, Tóth Laura, Pozsgai Réka, Vojtkó Hédi, Béres Eszter, Szabó Éva, Áll Anna, Urbán Bettina.

(kiemelt kép: Kocsis Alíz, VRCK)