A GreenPlan-VRCK-hoz nyáron érkezett feladóátló, Csoma Krisztián elárulta, mit sportolt azelőtt, hogy a röplabda mellett tette volna le a voksát, milyen furcsa élményekkel gazdagodott légiósként, és mik a meglátásai új klubjáról.

vrck.hu: Miért kezdtél el atletizálni, és kiknek köszönhetsz sokat utánpótlás éveidből?
Csoma Krisztián: Sokáig, atletizáltam, azon belül magasugró voltam. Kosaraztam is, de az nem igazán volt az én világom. Szüleim is röplabdások voltak, első edzőm Beregszászi Szabi bá volt, ő tanította meg nekem az alapokat. Majd amikor bekerültem Kecskeméten a Katona József Gimnáziumba, adta magát a lehetőség, hogy tovább röplabdázzak Karagics Mátyás kezei alatt.

Több magyar csapatban is játszottál pályafutásod során, de külföldön is eltöltöttél néhány évet. Milyen volt a légiós élet?
Itthon Kecskeméten kezdtem, majd a Kométa Kaposvárnál töltöttem el három évet. Ezt követően volt egy kitérőm Ausztriába, Belgiumba, majd onnan vissza Kecskemétre, ahol bajnokságot és kupát is sikerült nyernünk. Ezek után jöttek a légiós évek – ha jól számolom, akkor hét különböző országban is megfordultam. Mindenhol volt jó és rossz tapasztalat egyaránt. Az Aich/Dobbal például 31 év után nyertünk bajnokságot, az nagy élmény volt. De például Romániában, amikor mínusz huszonnégy fok volt, pár hónapig nem volt meleg víz, mert befagytak a csövek. Törökországban az áramot nem fizették ki, és volt, hogy fejlámpával főztünk vacsorát. Izraelben a lengyel csapattársammal olyan helyre tévedtünk, ahol fegyveres katonák közölték: eddig, és ne tovább. Visszagondolva, úgy érzem, hogy a kint töltött évek csak erősebbé tettek, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem.

Sokat jártál már a Don Bosco Sportközpontban, ellenfélként. Milyen érzés most nap mint nap itt edzeni?
A MAFC csapatával jöttem először ide, a Don Boscóba, és sok nagy csatát láthattak a nézők a két csapat között, gondolok itt az érmekért folyó küzdelmekre az elmúlt két évből. Sosem szerettem itt játszani, valamiért nem éreztem magaménak ezt a közeget, sokszor nem is ment úgy a játék, ahogy szerettem volna. De most, hogy a nap nagy részét itt töltöm, teljesen megváltozott a véleményem pozitív irányba. A emberek fantasztikusak, Magyarországon egyetlen egy csapatnak sincsenek ennyire fanatikus szurkolói.

Milyennek látod egy hónap távlatából az új társakat, a klubot?
Ez egy sikerre éhes csapat, már az elején látszott, amikor ide jöttem, mindenki segíti a másikat. A vezetőség bármelyik tagjához lehet fordulni, ha valami probléma felmerül. Minden adott egy jó eredmény eléréséhez, de ehhez természetesen rengeteg munka és kitartás kell, ami az alapozásnál a legnehezebb. A legfontosabb, hogy mindenki legyen türelmes önmagával és másokkal szembe, mert akkor a kitűzött célokat el fogjuk érni.

(fotó: vrck.hu)