Sikeresen teljesítette Szikszai az FIVB-képzést

Szikszai Marcell, a Vegyész Röplabda Club fiatal edzője is sikeresen teljesítette a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) úgynevezett Level-1 képzését, aminek Békéscsaba adott otthont.

Amint arról már korábban beszámoltunk, először rendeztek nemzetközi edzőképzést Magyarországon. Az oktatáson a VRCK U20-as és U17-es fiú csapatának edzője, Szikszai Marci is részt vett, valamint azt sikeresen el is végezte. A képzésre több mint hat országból érkeztek, az esemény egyik instruktora pedig Hollósy László volt.

„A képzés angolul zajlott, ahol belga, osztrák, brazil, horvát, olasz és természetesen magyar szakemberekkel találkozhattam. Kapcsolatépítés szempontjából nagyon hasznos volt” – mondta a vrck.hu-nak Szikszai. „Emellett Hollósy László és segítője, Nedzad Osmankac vezetésével gyakorlati és elméleti oktatáson vettünk részt. Rengeteg hasznos és naprakész információt sikerült szerezni a top röplabdából, de emellett természetesen az alapok is szóba kerültek. Fárasztó öt nap volt, de mindenképp megérte. Jól éreztem magam és úgy érzem, hogy fejlődtem a kurzus alatt.”

Az edzőkre napi két edzés várt, melyek alatt folyamatosan kapták az információkat, és pénteken még egy vizsga is várt rájuk. Itt is igencsak szigorúak voltak az oktatók, semmiféle segítséget nem adtak a trénereknek. Szikszai is sikerrel vette az akadályt, akárcsak a Békéscsaba vezetőedzője, Tóth Gábor, vagy a férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Koch Róbert.