Régi idők hősei című sorozatunk második részében Kiss Zsolttal beszélgettünk a múltról. A sokak által csak Cosként ismert ütő tagja volt annak a Vegyésznek, amely története során először jutott fel az élvonalba. A Kazincbarcikának játékosként végleg 1999-ben, 33 évesen intett búcsút.

Az 1966-ban született Kiss Zsolt tíz évesen, az akkori Kun Béla Általános Iskolában ismerkedett meg a röplabdázás alapjaival, majd négy évvel később már a serdülő válogatott tagja volt Nagypál Ferenccel együtt. A Kazincbarcika felnőtt csapatában 19 évesen mutatkozott be, 1985-ben pedig tagja volt az élvonalba jutott együttesnek.

„Ducsai Géza bácsi volt az első edzőm, de Kovács István ‘Doki’ is tartott foglalkozásokat” – emlékezett vissza a kezdetekben centerként, majd átlóként játszó Kiss Zsolt. „A bátyám is röplabdázott, Cosnak becézték, így amikor elkezdtem játszani, én lettem a kis Cos. A középiskolában abbahagytam a röplabdát, de végül csak újrakezdtem, mert a Vegyipari csapatával országos döntőbe jutottunk, ez pedig sokaknak felkeltette a figyelmét. Szabó Károly helyett Veres István lett a vezetőedző, akinek egyébként sokat köszönhetek, szakmailag remek képzésben részesített.”

„A Vegyész felnőtt keretében meghatározó szerepet kaptam, szerencsére jól is ment a játék. Nagyon jó közösséget alkottunk, barátok voltunk, talán ennek is köszönhetően sikerült olyan jól az az NB II-es szezonunk, amit megnyertünk. A következő idényben már az élvonalban bizonyíthattunk, és bár hazai pályán sok ellenfelet legyőztünk, mégis kiestünk. Szurkolóink mindig mögöttünk álltak, és ez a ’90-es években is igaz volt, mindig telt ház előtt játszhattunk. Ekkor már csak simán Cos voltam.”

Kiss Zsolt ezután a fővárosba költözött, miután elfogadta a Budapest Honvéd ajánlatát. A kispestieknél két szezont húzott le, majd visszatért Kazincbarcikára.

„A Honvéd két év után is ajánlott szerződést, de mivel otthon volt mindenkim, visszatértem” – folytatta Kiss Zsolt. „Több helyről is volt ajánlatom, a Honvéd mellett a Vasas és a Veszprém is szívesen látott volna soraiban, de a pénz ott sem lett volna több. Miután hazaszerződtem, jól éreztem magam, de sajnos 1989-ben súlyos bokasérülést szenvedtem, ami miatt megtört egy kicsit a karrierem. Miután felépültem, centerben már nem játszhattam, így univerzál voltam leginkább, de nyitásfogadóként is számíthattak rám.”

Kiss Zsolt állandó tagja volt az utánpótlás válogatottaknak, de súlyos sérülése miatt a jövőben már nem volt arra esélye, hogy a felnőtt együttesben is bemutatkozzon. Időközben az edzői papírokat is elvégezte, és a ’90-es évek elején egy szezonon keresztül a Vegyészt is irányítania kellett.

„Talán azt szerették volna, hogy kiessünk az élvonalból, de mi nem tettük meg ezt a szívességet. Én edzettem a felnőtt csapatot, míg Nagypál Feri a junioroknak tartott tréninget. Napi kettő gyakorlás volt, hétfőn és kedden a fizikális terhelésen volt a hangsúly. Szerdán úszás, szauna, lazítás, majd csütörtökön és pénteken csak labda, hétvégén pedig meccs. Általában így nézett ki egy hét. Egészen 1999-ig játszottam, majd az utánpótlás csapatokat edzettem: többek között Jánosi Gábor és Veres Bence is megfordult a kezeim alatt.”

Kiss Zsolt a mai napig röplabdázik, illetve röplabdameccsekre is ki szokott járni.

„Miután Kazincbarcikán abbahagytam a röplabdát, tíz évig az Ózd csapatát erősítettem. Több alkalommal is megnyertük az NB II-t, de pénz sosem volt arra, hogy az élvonalban is játsszunk. Pedig jó gárdánk volt, szinte csak barcikaiakkal. A mai napig röplabdázom, mix tornákon szoktunk indulni a barátaimmal. Ami a mostani Vegyészt illeti, figyelemmel követem a csapat meccseit, ha időm engedi, akkor pedig élőben is megnézem őket. Most alaposan megerősödtek, szerintem jó esély van arra, hogy ismét döntőt játsszanak.”

Tóth Milán