Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem pótfelvételt hirdet felsőfokú Edző BSc szakra, egyéb sportágak mellett röplabda szakiránnyal is. A jelentkezés államilag finanszírozott formában is lehetséges.
A jelentkezési határidő augusztus 7., a pótfelvételi időpontja pedig augusztus 22. További információk az egyetem oldalán érhetőek el, illetve a felvi.hu-n.
Magyarországon két helyen lehet röplabda-szakedzőnek tanulni: az egyik az EKKE, a másik pedig a patinás Testnevelési Egyetem. Utóbbi képzéseit a szövetség is előszeretettel hirdeti, az egrit nem, azt klubunk szokta ajánlani a régiókban élőknek. Nem véletlenül, hiszen remek szakemberek oktatnak az egri egyetemen is.
A röplabdát olyan szakmabeliek oktatják a hevesi megyeszékhelyen, mint Vincze Tamás, aki az Egri Városi Sportiskolával idén például mind a Diákolimpiát, mind pedig az országos bajnokságot megnyerte U13-as csapatával, valamint dr. Szabó Éva (DVTK) és Deme Gábor (Jászberény). Az EKKE Sporttudományi Intézetét neves oktatók erősítik, prof. dr. Bognár József intézetigazgató és munkatársai rengeteg sporttal kapcsolatos tanulmányt publikáltak az elmúlt években.
Az EKKE-n a röplabda szakedzők diákjai között többek között ott vannak a VRCK szakemberei, Kovács Zoltán, aki a MEAFC vezetőedzője, Németh Szabolcs, a DVTK női csapatának trénere, vagy Bodonyi Ákos (Szolnok), aki az U18-as fiú válogatott szövetségi edzője. A lista nem teljes, és természetesen folyamatosan bővül.
A VRCK, az EKKE és a szövetség néhány éve kötött egymással megállapodást.